Jókai Iskola HON Alapítvány

Mosdófelújítás 2018

2018 nyarán a szünidő alatt folytatódott a mosdófelújítási program. Ezen a nyáron az 1. emeleti női és férfi mosdók teljes felújítás történt meg, amelyhez az alapítvány közel 1,5 millió Ft támogatást nyújtott. Néhány kép az elkészült beruházásról.

Pályázatok 2018

Alapítványunk sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által

„Nemzetiségi Kulturális kezdeményezések 2018. évi költségvetési támogatása”

címmel kiírt nyílt pályázaton. Az elnyert 200.000.- forintból német nemzetiségi tánccsoportunk ruhatárát 6 új népviselettel bővíthettük.

A gyerekek az őszi nemzetiségi ünnepeinken már ebben az új viseletben állhattak a közönség elé.

 2018 05

valamint a

Nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósításának 2018. évi költségvetési támogatása

címen kiírt pályázaton 500.000.- forintot nyertünk, melyből az Obervellach-i erdei iskola buszköltségét tudtuk enyhíteni.

 2018 01  2018 02
 2018 03  2018 04

emmi color cmyk 6

Obervellach-i nyelvi táborban jártunk

ober2

Adventi vásár 2017

adventi vasar 2017 00A Jókai Iskola HON Alapítvány
szeretettel meghívja Önt az adventi vásárára!

Megnyitó: 2017.12.08. (péntek) - 16 órakor gyertyagyújtás és a 2.a lucázása az agorán.

Kapunyitás: 16.10-kor

A Vásártér (a tornaterem) színpadának műsorszámai:

17.00 Glória szálljon a mennybe fel.. - az énekkar előadásában

Pásztorjáték - 3.a osztály

Bodzavirág - 1. osztályos RG-s lányok

18.00 Lichterkinder - 1.b, 1.c és az 5.c előadása

19.30 Il silenzio

Fogadják őket szeretettel!

Adventi vásárunk helyszínei:

Vásártér 1. – a nagy tornateremben (az 1-5., valamint a 8. évfolyamok portékáinak árusítása, színpadi programok)
Vásártér 2. – a földszint 7-es teremben (a 6. és a 7. évfolyamok portékáinak árusítása)
Nosztalgiafotózás – a földszinten, a könyvtárban
Antikvárium – könyvvásár az alagsorban, a folyosón
Ruhatár – a földszinten, a kis tornateremben
Büfé – az alagsorban, az ebédlőben

Az iskola előtt sült gesztenye és forró puncs kapható.

A rendezvény ideje alatt orvosi ügyelet van.

Köszönjük támogató részvételüket!


Békés, boldog ünnepeket kívánunk!

 

Adventi vásár 2016

advent 2016A Jókai Iskola HON Alapítvány
szeretettel meghívja Önt az adventi vásárára!

Megnyitó: 2016.12.09. - 16 órakor gyertyagyújtás az agorán.


A Vásártér (a tornaterem) színpadán néhány  műsorszámmal is várjuk kedves vendégeinket!

Fogadják őket szeretettel!

Adventi vásárunk helyszínei:

Vásártér 1. – a nagy tornateremben (az 1-5., valamint a 8. évfolyamok portékáinak árusítása, színpadi programok)
Vásártér 2. – a földszint 7-es teremben (a 6. és a 7. évfolyamok portékáinak árusítása)
Nosztalgiafotózás – a földszinten, a könyvtárban
Antikvárium – könyvvásár az alagsorban, a folyosón
Ruhatár – a földszinten, a kis tornateremben
Büfé – az alagsorban, az ebédlőben

Az iskola előtt sült gesztenye és forró puncs kapható.

A rendezvény ideje alatt orvosi ügyelet van.

Köszönjük támogató részvételüket!


Békés, boldog ünnepeket kívánunk!

 

Sportnap 2016

sportnap 2016A Jókai Iskola HON Alapítvány
szeretettel meghívja iskolánk tanulóit és szüleit a családi- és sportnapra!

Megnyitó: 9 órakor

Időpont: 2016.05.28. szombat

 

A tavalyi adventi vásár bevételének igen jelentős részéből a Jókai Iskola HON Alapítvány Kuratóriuma döntése alapján a gyermekek oktatására használt számítógép parkot bővíthettük.

 

Az e célra elkülönített 610.000.- forintból 12 számítógép korszerűsítése valósult meg, új projektort, hangszórót, és projektor állványt vásároltunk.

 

Nagy örömmel vennénk, ha a 2016. május 28-án megrendezésre kerülő Családi Gyermek-és Sportnapunkon Önök is kipróbálnák ezeket a számítógépes munkaállomásokat, és részt vennének a sport totó programunkon 10.00 – 11.30 óra között a számítástechnika teremben.

 

A részletes program megtalálható az iskolai honlapon (kattintson ide).

 

Szeretettel várjuk Önöket, egyéni és családi totó tippeket!

 

 

 

 

Farsang 2016

farsang 2016 01A Jókai Iskola HON Alapítvány
szeretettel meghívja iskolánk tanulóit a 2016 évi farsangra!

Megnyitó: 15 órakor

Időpont: 2016.02.05. péntek

A farsangon minden diákot az alapítvány vendégül lát 2 fánkra és egy üdítőre, melyet a NEA pályázatból finanszíroz.

Jó szórakozást kívánunk!

 

 

 

Adventi vásár 2015

Régi idők adventje 2015A Jókai Iskola HON Alapítvány
szeretettel meghívja Önt az adventi vásárára!

Megnyitó: 2015.12.12. - 15 órakor gyertyagyújtás az agorán.


A Vásártér (a tornaterem) színpadának tervezett programjai:

15.20 - Lucázás (2.a osztály)
             betanította: Sipos Katalin, Bettenbuk Krisztina
15.50 - Kesztyűk ( az 1., 2., 3. évfolyamos RG-s lányok)
             betanította: Váraljainé Gálffy Andrea
16.10 - Jégvarázs  - betétdal a musicalből (5.a osztály)
             betanította: Jamniczkyné Kelemen Anita
16.30 - In der Weihnachtsbackerei – tréfás karácsonyi dal
             (3.c osztály) betanította: Erdélyiné Pék Andrea
16.50 - Charleston RG labdával ( a 6. évfolyamos lányok)
             betanította: Váraljainé Gálffy Andrea
17.15 - Karácsonyi köszöntő (3.a osztály)
             betanította: Komlósné Módra Tünde  
17.55 - Gyermekjáték és karácsonyi meglepetés (a német nemzetiségi tánccsoport bemutatkozó előadása)
             betanította: Keresztúri Éva
18.10 - Tűztánc (a 4., 5., 6. évfolyamos RGF-s lányok)
             betanította: Váraljainé Gálffy Andrea

Adventi vásárunk helyszínei:

Vásártér 1. – a nagy tornateremben (az 1-5., valamint a 8. évfolyamok portékáinak árusítása, színpadi programok)
Vásártér 2. – a földszint 7-es teremben (a 6. és a 7. évfolyamok portékáinak árusítása)
Nosztalgiafotózás – a földszinten, a könyvtárban
Antikvárium – könyvvásár az alagsorban, a folyosón
Ruhatár – a földszinten, a kis tornateremben
Büfé – az alagsorban, az ebédlőben

Az iskola előtt sült gesztenye és forró puncs kapható.

A rendezvény ideje alatt orvosi ügyelet van.

Köszönjük támogató részvételüket!


Békés, boldog ünnepeket kívánunk!

 

Információs portál átadása 2015

Információs portál 2015

A Jókai Iskola HON Alapítvány
szeretettel meghívja Önt az információs portál átadására!

Átadás: 2015.12.10. 15 óra

A HON alapítvány által szervezett gyűjtés sikeresen lezárult, így néhány napos próbaüzem után a mai napon beindítjuk iskolán legújabb információs rendszerét, a portai információs portált.

Alapítványunk kuratóriuma nevében szeretnénk megköszönni minden adományt, melynek köszönhetően a földszinti információs portál kiépítése megtörténhetett.

Örömmel értesítjük Önöket arról, hogy a mai naptól működik a rendszer, melynek segítségével a gyermekekre várakozó, vagy csak éppen betérő szülők az iskolai élet jelentősebb eseményeit, fontos információit megtekinthetik, illetve folyamatosan nyomon követhetik ezen a felületen is.

Az információs portál technikai részletei ide kattintva nézhetők meg.

Reméljük, hogy ez az új eszköz jól szolgálja majd a szülők felé történő információátadást, eseményeink, eredményeink megismerését.

Kapcsolat

Honalapitvány logó

Cím: 1125 Budapest, Diana u. 4.

Svábhegyi Jókai Iskola

emblema

Cím: 1125 Budapest, Diana u. 4.

Központi telefonszámok:
(+36)-1-395-8167,
(+36)-1-274-4228

Fax: (+36)-1-275-4009

Weboldal: jokaiiskola.hu

Facebook: Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola

Támogató szervezetek